Az öregkor költészete ritkán oly megbékélt és szelíd, mint Gyergyai Albert lírája. Merengő és melankolikus a bánat, és félszeg, szemérmes az öröm: „Mint az ősz, mint a szenvedély, hogyha megszépül enyhülőben…”
A versek egy része, kiváltképpen a Vestigia flammae című ciklus szeretett francia költőinek, Verlaine-nek, Supervielle-nek, Reverdynek kifinomult, lágy formaképzésére emlékeztet. Másik része nyersebb, fesztelenebb, élőbeszédhez közelítő stílusban íródott, prózavers — a költő személyes gondjaiból és gondolataiból szövődik, nyíltan, rokonszenvesen. Igen harmonikusan egészíti ki ez a versgyűjtemény Gyergyai Albert munkásságát és a képet, mely az ő „európai misszionáriust” formázó alakjáról nemzedékeink tudatába vésődött.
