hu
Bücher
Gyergyai Albert

Védelem az esszé ügyében

Az élete utolsó pillanatáig dolgozó író-professzornak sok írása gyűlt fel tanulmánykötetei megjelenése után, és a háború előtti folyóiratok hasábjain is hányódtak még esszék, kritikák, amelyek kimaradtak a kötetekből. Ezek összegyűjtésének terve még Gyergyai életében merült fel, de a munka már Szávai Jánosra hárult. S ha talán van is a kötetben olyan írás, amit a legendásan szemérmes és önmagához túlontúl szigorú professzor nem tartott volna szükségesnek megmenteni a feledéstől, jelenlétük nem árt a korábbi köteteivel egyenrangú gyűjteménynek, s azzal a hozadékkal jár, hogy e munkásságának talán tágasabb, személyesebb, elevenebb képét nyújtja, mert apróbbnagyobb elfogultságaival, netán rosszmájúan írt bírálataival együtt s a Parnasszus kisebb rangú lakóira áldozott figyelem nagylelkűségével mutatkozik meg benne a művelt, érzékeny esszéíró szellemi habitusa. Így hitelesebbé válik az áhítat is, amellyel Gyergyai Albert a jó művészethez közelített, mert hiszen ő is azok közé a „régiek” közé tartozott.
501 Druckseiten
Ursprüngliche Veröffentlichung
2013
Jahr der Veröffentlichung
2013
Haben Sie es bereits gelesen? Was halten sie davon?
👍👎
fb2epub
Ziehen Sie Ihre Dateien herüber (nicht mehr als fünf auf einmal)