hu
Bücher
Barsi Ödön

Az űrhajó

Barsi (Rodriguez) Ödön 1904-ben született Budapesten. Édesatyja az első világháborúban halt az orosz harctéren hősi halált. Fia előbb maga is katonának készült, de aztán merész fordulattal a művészi pályára tért át: elvégezte a Színművészeti Akadémiát, ehhez egészen fiatalon megszerezte a rendezői diplomát, s csakhamar ösztöndíjas tagja lett a Nemzeti Színháznak. Alig töltötte be harmincadik évét, egyszerre nyerte meg a Magyar Rádió jubiláris hangjáték-pályázatán az első és a második díjat. Ettől fogva a Rádió egyik legkedveltebb és legismertebb rendezője, akinek hangjátékait mindig páratlan érdeklődéssel kíséri a rádiófelvevők néma, de együttérző és nagyigényű közönsége.Közben pedig sűrűn jelennek meg novellái, cikkei, bírálatai a különböző folyóiratokban, amíg egyszerre, mint a vérbeli spanyol „románce” — a kalandregény — leghivatottabb képviselője toppan a magyar olvasóközönség elé. Már regényalakjai maguk is elárulják a Nagy Kaland megszállottját: Sándor Móric grófról, az „ördöglovasról”, azután Benyovszky Móric grófról, „Madagaszkár királyá”-ról, majd Niccolo Paganiniről, az „ördögtrillás”-ról, s végül Kempelen Farkas „ördöngös sakkautomatájá”-ról ír kalandregényt.Ez a műfaj, amelynek nálunk valaha Jókai Mór volt az elhivatott képviselője, Barsi (Rodriguez) tolla alatt valóságos reneszánszát éli. Pompás magyar dikciójának aranykeretében buja fantáziájú cselekmények tolonganak.A szerző ebben a könyvében utópisztikus hangokat üt meg és éppen olyan lebilincselő meseszövéssel tárja az olvasó elé a Mars-bolygó titokzatos világát, mint amilyen mesteri tollal írta meg eddigi fordulatokban gazdag kalandregényeit.
240 Druckseiten
Ursprüngliche Veröffentlichung
2013
Jahr der Veröffentlichung
2013
Haben Sie es bereits gelesen? Was halten sie davon?
👍👎
fb2epub
Ziehen Sie Ihre Dateien herüber (nicht mehr als fünf auf einmal)