hu
Bücher
Timothy Dailey

A feltámadó apokalipszis

«Az első prófétai témájú amerikai könyv, amely Európa és ezen belül Magyarország szemszögéből értelmezi a végidőkről szóló bibliai előrejelzéseket.»

A Közel-Keleten minden öt percben meggyilkolnak egy keresztényt. Nyugaton zavargások és az erkölcsi relativizmus gyengítik a nemzetek spirituális erejét. Jézus arra figyelmeztette a tanítványait, hogy a történelem végidején «nagy nyomorúság» áll be. Ebben a provokatív, gondolatébresztő könyvében Dr. Timothy Dailey a történelemből, régészeti leletekből, személyes beszámolókból és a Szentírásból gyűjtött össze izgalmas bizonyítékokat többek között

- az ISIS és a közel-keleti erőszakos fanatizmus mögött álló rejtélyes, démonikus erőkről
- arról, hogy az Ezékiel próféciájában szereplő Góg és Magóg miként kísértették az emberi történelmet, felfordulást és pusztulást idézve elő nagy birodalmak számára
- arról, hol lehet ma a Jelenések könyvében szereplő Nagy Babilon?
- az Antikrisztus előjeleiről
- azokról a baljóslatú veszélyekről, amelyek azzal fenyegetnek, hogy egy szempillantás alatt véget vetnek az általunk ismert életformának.

Az apokalipszis árnyékában mégis van remény, hogy szellemi megújulás és a bibliai hithez való visszatérés által a végső nyomorúság sokak számára elkerülhető. Ideje, hogy a valódi jelekre figyeljünk, és kiálljunk az igazságért.
247 Druckseiten
Ursprüngliche Veröffentlichung
2017
Jahr der Veröffentlichung
2017
Haben Sie es bereits gelesen? Was halten sie davon?
👍👎
fb2epub
Ziehen Sie Ihre Dateien herüber (nicht mehr als fünf auf einmal)