hu
Bücher
Jankovich Ferenc

A tél fiai

Dunántúli végeken címmel jelent meg Jankovich Ferenc Kossuth-díjas
írónk három történelmi regényének együttes kiadása. A nagyszabású
történelmi regénytrilógia a török kori Magyarországot ábrázolja. (1. Hulló csillagok; 2. A tél fiai; 3. Hídégetés)„A lutheri tant még odalent, a délzalai szülői házban is merte volt meg, minekelőtte Pápára került. Prédikátori hévvel tolmácsolta azt egy frissiben hazatért wittenbergai deák, kit házukba fogadtak, s ki a római papoktól külsőleg is eltért: gombos fekete atillát, feszes nadrágot viselt, mint a kisnemesek és nem volt pocakja, tokája, nem viselt se bajuszt, se szakállt. Még attól a fiatalembertől kapta a szeretett könyveket, miket azóta emlékül őrizgetett; attól az első oktatásokat is, mert az otthonára lelt vándorló csodákat mesélt az új vallásról, mely a künti országokban tömegeket mozgatott volt meg: visszaadta az embereknek a régi szabadságot, hogy meglássák az Istent. Luther-szerzette könyveket, vitairatokat fordítgattak át magyar nyelvre a kapornaki házban s értelmükről, estennen, családi körben, hosszan elbeszélgettek, míg körülöttük égett, füstölgött, az ország…”
459 Druckseiten
Ursprüngliche Veröffentlichung
2013
Jahr der Veröffentlichung
2013
Haben Sie es bereits gelesen? Was halten sie davon?
👍👎
fb2epub
Ziehen Sie Ihre Dateien herüber (nicht mehr als fünf auf einmal)