„A szomszédos osztály a lányoké volt, a nyitott ajtón keresztül szipogás szűrődött be, szörcsögve sírtak a kislányok, minél többen voltak, annál jobban rákezdtek, egyik elkapta a másiktól, mint a ragályos betegséget. Szabó Misi kiódalgott a folyosóra, annak is a legvégére, mert nem tudta hallgatni ezt a „nyávogást”, de Pákh Pisti úgy veszi észre, hogy a Misi orra is dagadt…Valósággal fellélegzenek, mikor az igazgató úr lép az osztályba, legalább vége szakad ennek az izgatott fészkelődésnek és megkezdődik a gépies tanulás, nem is kell odafigyelni, az igazgató úr félóráig magyaráz, azalatt szundikálni is lehet, úgyse sokat aludtak ez éjjel… Aztán meg névsor szerint lesz feleltetés, ezen az órán Hajdú, Horváth, Ivancsó következik, ha ezek lefelelnek, vége is van az órának, mert Ivancsó nehézfejű, vele sokáig elkecmereg minden tanár, de szívesen bajlódnak vele, kedveltje Brabák tanár úrnak is!”