Egy Milánó környéki faluban, a 17. század első felében egy fiatal
mátkapár készül boldogan az esküvőre: kihirdették már őket, elkészült a kelengye is, már csak a papi áldás van hátra. Miért kezd hát egyszerre
homályos magyarázkodásba, miért húzza-halasztja a szertartást don Abbondio tisztelendő úr? Renzo és Lucia nem tudják még, hogy a környék
mindenható urának brávói fenyegették meg a papot, hogy ő áll boldogságuk
útjába, mert szemet vetett a szép Luciára. S nem sejtik azt se, mikor
szülőfalujukból éjen éjjel elmenekülnek, hogy mennyi hányattatás vár még
rájuk, hogy egyszerű sorsukba beleavatkoznak egy számukra ismeretlen
világ hatalmai, jók és gonoszak, nagyurak és egyházi méltóságok,
mindenre kész haramiák, lelketlen poroszlók — és hősünket egyszer csak
sodorni kezdi a történelem: tanúja a nevezetes milánói
éhség-tüntetésnek, az 1630-as nagy pestis-járványnak, az olasz
fejedelemségek, a spanyol és osztrák hódítók fel-fellobbanó
marakodásának. S milyen színesen, milyen drámai erővel jeleníti meg Manzoni a történelem és a személyes sors megsűrűsödő pillanatait! Milyen
éles szemmel néz az emberi lélek mélyeire, milyen nagyszerűen festi
hőseit, nemes indulatok, apró gyarlóságok, gonosz szenvedélyek
hordozóit! S mennyi mindent tud mondani Alessandro Manzoni (1785–1873)
korról, erkölcsről, szokásokról, a történelemről és az emberről, mennyi
ma is eleven fénnyel ragyogó igazságot! A jegyesek azok közé a nagy
regények közé tartozik, amelyek nélkül szegényebb volna egy nép szellemi
vagyona, szegényebb az egész emberiség.
