Új, illusztrált kiadás!

Az igazi napfény hatását keltő megvilágítástól az embernek olyan érzése támadt, mintha a szabadban lenne. Amihez hozzácsapva a mesterségesen előállított, egyetlen molekulából növesztett, és nem !gyártott!, minden szögletességet nélkülöző bútorzatot, valamint azt a cseppet sem elhanyagolható tényt, miszerint mindez ezerkétszáz méterrel a felszín alatt található, egyértelműen az alkotók zsenialitása iránti csodálatra késztette a szemlélőt.
Ugyanúgy, mint a szobában izgatottan fel-alá járkáló Dr. Greace Augustinon.
A már az ötvenes éveiben járó tudósnőn az öregedés jelei csak a szemei körüli pár szarkalábban mutatkoztak meg. Hosszú szőke haja természetes színben tündökölt, izmai pedig fiatalos feszességgel ütöttek át testhez álló hófehér öltözékén.
És most, amint az asztal szerepét betöltő… tárgy felett „lebegő” Dr. Mendez holografikus képét nézte, az egész lényéből a tettre készség lüktető energiája sugárzott.
− Haladás és béke Dr. Augustin. − szólította meg a férfi. Valami pontosan meg nem határozható helyről. Olyan hatást keltve, mintha ő maga is teljes fizikai valójában ott lenne a szobában. − Egyetlen képletben sem számoltunk a rendőrnővel… nem fogja ez felborítani a terveinket?
− Én viszont végeztem utólagos elemzéseket − emelte fel figyelmeztetőleg a mutatóujját Greace. − És határozottan úgy vélem, Miss Hernandez jelenléte még a hasznunkra is van.
− Ezt hogy érti? − ült ki az értetlenkedés Dr. Mendez arcára.
− Úgy, hogy a nő rendkívül hatásosan téríti el a gyanút a Carlstonnal való kapcsolatunkról − mosolyodott el magabiztosan Greace. − A jelek szerint Königék úgy vélekednek, hogy pont Hernandez hadnagy az, akit mi irányítunk.
− Az jó − bólintott a „pesszimizmus” élő szobrát alakító férfi. Akit szemmel láthatóan máris teljesen más probléma aggasztott: − Amúgy vélhetőleg a Mariushoz tartanak… úgy véljük ezúttal tényleg csak kettesben… és én személy szerint őszintén remélem, hogy ez így is marad! − suhant át egy fájdalmas grimasz a jó hatvanas arcon. − Mert nagyon nem szeretnék, még egy ugyanolyan mészárlás, mint az alapítványnál.
− Akkor sem jó, ha amazok elvesztették a nyomukat − ellenkezett Greace. − Akármilyen veszélyes is, de azt a látszatot kell erősítenünk, hogy ők irányítják az eseményeket!… mivel csak így lesz elég időnk… apropó idő, amúgy hogy haladunk?
− Elérkeztünk a befejezés stádiumába − válaszolt a férfi. Egyértelműen kissé neheztelve Greace nem túl humánus hozzáállása hallatán. − Viszont a számítógépes szimulációktól eltekintve, most már biztos, hogy nem tudunk tesztelni… ami mintegy huszonhét százalékkal növeli a kockázati tényezőt… mondjuk… szűken ugyan, de még így is benne vagyunk a biztonsági zónában…
− Időben ez mennyi? − szakította félbe türelmetlenül Greace.
− Még kell úgy… legkevesebb tíz nap…

Paul Hut

Bücher